Megtalálták minden ősgyíkok ősgyíkját. A legrégebbi ismert gyíkként azonosították a kutatók azt a nagyjából 240 millió évvel ezelőtt élt apró teremtményt, amelynek megkövesedett csontvázát az olasz Alpokban fedezték fel. A Nature-ben publikált eredmények szerint a kaméleon méretű Megachirella a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe tartozó ma élő gyíkok és kígyók őse. A kanadai Alberta Egyetem munkatársaként dolgozó Tiago Simoes, a tanulmány társszerzője szerint a mostani felfedezés az eddig véltnél 75 millió évvel korábbra teszi a gyíkok rendjének megjelenését, vagyis a gyíkok már 240 millió éve is jelen voltak a Földön. Eszerint a pikkelyes hüllők már a 252 millió évet, a perm és a triász kor határán lezajlott, nagy kihalásnak nevezett esemény előtt elváltak a többi ősi hüllőtől, és túl is élték a tengeri fajok 95, a szárazföldi gerinces fajok 75 százalékának kipusztulásához vezető eseményt. A Megachirella fosszíliáját 20 éve találták az északkelet-olaszországi Dolomitok homokos-agyagos rétegeiben. Akkor – tévesen – a gyíkok egyik közeli rokonaként sorolták be. Amikor Simoes először látta a maradványokat, feltűntek neki a jellegzetességek, amik alapján a gyíkok korai evolúciójával hozta kapcsolatba a leletet. Munkatársaival tanulmányozták az apró csontvázat, amin CT-vizsgálatot is végeztek. A felvételek az állat korábban nem látott fizikai jellemzőit is megmutatták – például, hogy van egy apró csont az alsó állkapcsában, ami egyedülálló a pikkelyes hüllők között. A kutatók 17 ország több mint 50 múzeumát és egyetemét keresték fel csaknem 400 nap alatt, hogy fosszíliák és élő példányok tanulmányozásával felvázolják az állatok korai evolúcióját, megalkotva filogenetikus családfájukat. Simoes és kollégái a rosette-i kőhöz hasonlították a Megachirella fosszíliáját. Ahogy a rosette-i kő segítette 1822-ben Jean-François Champolliont, illetve 1823-ban Thomas Youngot a hieroglifák megértésében, úgy segítette az ősgyík a kígyók és gyíkok evolúciójának megértését.