2018. jún 06.

Balaton-átúszás.

írta: hirturmix
Balaton-átúszás.

Közel tízezer indulót várnak a Balaton-átúszásra.

balaton_atuszas.jpg

 

Idén is közel tízezer indulót várnak a Balaton-átúszásra. Június 30-án tartják az ikonikus sporteseményt. Közel tízezer indulót várnak az idei, 36. Lidl Balaton-átúszásra. A népszerű nyári sporteseményt ebben az évben június 30-án tartják meg, szokás szerint Révfülöp és Balatonboglár között. A közleményben figyelmeztetik a résztvevőket, hogy alaposan készüljenek fel az átúszásra, csak kellő felkészültséggel vágjanak neki az 5,2 kilométeres távnak. A távot a hagyományokhoz híven szabadon választott úszásnemben lehet teljesíteni, és akárki jelentkezhet, akinek az egészségi állapota ezt lehetővé teszi. Ehhez orvosi igazolás vagy a helyszínen végzett orvosi vizsgálat szükséges. Az úszófolyosó menték 50 méterenként vitorlások és egyéb vízi járművek ügyelnek a versenyzők biztonságára, aki pedig elfárad, bármikor megállhat, megpihenhet.

Szólj hozzá

balaton sport uszás citromixradio hirturmix vpapa